Új-zélandi házikó 17,3 négyzetméteren
2015. december 03. írta: tervezzvelem

Új-zélandi házikó 17,3 négyzetméteren

Néha meglepő dolgokra lehet bukkanni az interneten. Véletlenül találtam ezt a kis faházat és annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, megosztom veletek. Tele van olyan ötlettel, amelyek akár nyaralóban, akár kis alapterületű lakásokban segítenek élhetőbbé tenni a teret.

Ezen a két képen jól látszik, mekkora is az egész:

Konyha

És most nézzük közelebbről is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyan 17,3 négyzetméteres a ház, de a belmagassága 3,7 méter, ami lehetővé tette a galériázást. A házban egy fiatal pár él a kisbabájával. Azt mondják, hogy előző albérletükben ugyan jóval nagyobb konyhájuk volt, de a kialakítása nem felelt meg az igényeiknek. Itt viszont minden kézre áll, sőt nagynak tűnik és gyakran főznek együtt. A titok valószínűleg abban rejlik, hogy viszonylag nagy egybefüggő pultfelülettel indul a konyha sor, 90 vagy 120 cm szélességű lehet. És ez elég az előkészítéshez és a többi munkához. Konyha tervezésénél ezért a megfelelő hosszúságú pultfelület az egyik legfontosabb szabály. Ezen kívül minden elérhető néhány lépéssel. Ráadásul van egy kamrának használható polc, ami jó magasan felnyúlik, viszont nagyon kicsi alapterületet foglal.

Étkezésre, pláne közös étkezésre nem sok hely maradt. Talán a nappali részre lehetne valamilyen összecsukható asztalt tervezni.

Nappali

Kényelmesnek és nagyon barátságosnak tűnik a nappali rész. A helyet valóban úgy tudták legjobban kihasználni, hogy az épített ülőfelületek alá fiókokat helyeztek el. Talán a falon még jó lenne egy puha szőnyeg vagy falikárpit, aminek kényelmesen neki lehet dőlni.

Fürdő

A fürdő érdekessége, hogy normál méretű zuhanyt helyeztek el benne és ezzel ki is töltötték :) A körülmények kicsit táboriak és leginkább hangulatos sátorozások emlékét idézik. Hogy a mosdó hol van, ne kérdezzétek.

Háló

Egyetlen matrac és kész is! Kerestem az akasztós szekrényeket és a lépcsőben meg is találtam. Hát itt ennyi fért el, a fiatalok nyilván nem halmoztak fel nagy ruhatárat :) Nagyon ötletes ez a rendszer, kiegészítő tároláshoz mindenképpen vagy nyaralóban abszolút el tudom képzelni.

Összességében a gyönyörű fa felületek és a fehér kombinációja valamint a nagy ablakok és a beáradó fény nagyon kedvessé, otthonossá teszi ezt a kis házikót.

Forrás

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

KÖNYVAJÁNLÓ

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

cimlap_terbeli.png

Színtanácsadás, tippek, trükkök a színek helyes kiválasztásához

OTTHONUNK SZÍNEI

Könyv a színekről, melyben térnövelő tippeket is találhatsz. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy lakásodban milyen színkombinációkkal vesszed körül magad. Szeretnéd tudni, hogyan válassz helyesen, hogy kellemesen érezd magad otthon? Kattints ide a részletekért!

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr488135038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

külön.remek 2015.12.04. 10:00:22

Inkább szalma-WC... érdemes utánanézni. Kicsit több meló, mint az angol, de vizet nem sokat használsz. Gondolom, nem egy belvárosi kecó, szóval "kevés a luxus, szolid a kényelem". :D

külön.remek 2015.12.04. 10:01:24

Ja, nehogy félreérthető legyen, bejönnek ezek a lehető legkisebb lábnyomú épületek. Ez is.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.12.04. 10:22:15

Érdekes, nekem a budi akkor sem tetszik, városi gyerek vagyok :D

vulgarian · http://vulgarian.blog.hu 2015.12.04. 10:25:28

Kihozták belőle a maximumot. Nagyon tetszik . 10/10 lájk :-)

Gergely Horváth 2015.12.05. 12:12:36

kis hazánkban fűtéshez mit javasoltok?

stukov1 2017.07.18. 00:49:33

Máshol egy 28m2-esre írtam, hogy nyomorúságos... de EZ:)
Egy hajléktalannak nagyobb a kecója a bokrok alatt.

2017.07.18. 02:07:22

@stukov1: ha nem is 17 nm-en, de egy 25-30 négyzetméteres lakásba egy ember le tudja élni az életét és nem fogja szarul érezni magát, lesz fürdőszobája, egy kis konyhája, lesz hol aludni, meg ha rendet tart, akkor még jógázhat, súlyzózhat is ott. Csak a lakás beosztása és a kivitelezési minőség legyen megfelelő.
Persze aki lomokat halmoz fel annak nem elég három szoba se. Luxusnak tartom, hogy emberek fenntartanak egy hatalmas házat, ahol aztán a cuccaik több helyet foglalnak el, mint az emberek.
Persze ez a 17 nm-es kis házikó 3 embernek tényleg kicsi, hiába csinálták meg jó minőségű anyagokból, a lakótér pici. A pottyantós budi meg alpári dolog.

Mr Long 2017.07.18. 06:33:23

@karandash: Nagy kenyelmes haz kell, nem egy lyuk.
A budi szerintem nem pottyantos, csak olyanra van designolva egy fa dobozzal.

GiaMarie 2017.07.18. 09:40:55

@Gergely Horváth: Klímát, ha nem állandóan lakott. Nálam is ez volt a dilemma: faházból 25-30 nm-re hihetetlen nagy fűtő kapacitás kell infra vagy norvég panelből, jellemzően nincsen ennyi bejövő áram, plusz a panelek túl nagyok, és elveszik a szűkös helyet a bútortól. Én egy sima 100.000 Ft-os változatot vettem Black Fridaykor. Kb el lehet lenni a házban, amíg nem megy 0 fok alá éjjel sem a hőmérséklet (elvileg -10-ig tud a klíma fűteni, de akkor már kevés) Pluszban van egy melegítős ágybetét (60W) így elmegy a ház villanybojlerestül 20 amperről, márciustól október végééig lakható, és bónuszként nyáron sem rohadunk meg. Ja, és a klíma nem vesz el 1 méternyi értékes falfelüleltet a bútoroktól, mint az azonos teljesítményű norvég panel tenné ;)

halaloszto 2017.07.18. 09:59:47

@karandash: egy városban. mert ott van hova menni szórakozni, emberekkel találkozni, enni. viszont a vidéki idillben egy ilyen kis ház maga a börtön. hova teszed a gumicsizmát meg a fűnyírót?

Attilajukkaja 2017.07.18. 10:38:33

A fiókos lépcső nagyon tetszik. Még akasztós része is van.
Az egész klassz! :o)

theprézli 2017.07.18. 15:48:38

Egy 2015-ben írt cikk mit keres most az index2-n???

Master. 2017.07.19. 09:32:31

Nagyon tetszik. Eleve Új-Zeland gyönyörű, ahol a házikó áll. Egyébként a galéria nagyon sokat számít a helykihasználás szempontjából.
süti beállítások módosítása