Élet 33 négyzetméteren
2019. február 01. írta: tervezzvelem

Élet 33 négyzetméteren

Nappalinak pont megfelelne 33 négyzetméter, itt viszont ez a lakás teljes területe. Egy-két embernek mégis abszolút élhető, legalábbis első lakásnak és természetesen sok kompromisszummal együtt. Nézzük meg, mi kell ehhez?

Előnyök

Teljes mértékben a lakás javára írható, hogy az előszobában elfér egy hatalmas, mindent elnyelő beépített szekrény. A front tetőtől talpig tükör, ezáltal nem szűkül le a tér. Az apró konyha is jól használható. Kifejezetten tágasnak tűnik az egyetlen szoba, ahol a nappali mellett az étkező és a háló is helyet kapott. Hozzájárul ehhez a tágasság-érzethez az is, hogy semmilyen felesleges bútor nem került ide, nagy a belmagasság és az ablakok is rengeteg fényt engednek be.

A színek kellemesek, egyszerűek és természetesek. Ilyen kicsi lakásba nem is kell több.

Hátrányok

Nem lehetett könnyű a lakás szabálytalan alakú tereivel boldogulni, a fürdő egészen apró lett. Éppen ezért ne keresse senki a mosógépet, hacsak nem ez is az előszobai szekrénybe került.

Ami szerintem kicsit még otthonosabbá tette volna ezt a lakást, ha a nappaliba néhány fali polc vagy komód is bekerül. Mert azért akad csupasz falfelület és a konzol asztal sem a legideálisabb: szép, szép, de tároló helyre nagyobb szükség lenne. Illetve az ágy mellé is praktikusabb lenne egy zárt kis szekrény. Egy-egy könnyed fehér függöny az ablakot is kellemesen öltöztetné és a fényt is átengedné.

Kedvet kaptál egy kislakáshoz? Nézz körül itt!

Szívesen olvasnál még praktikus, színes ötletekről?

 

Ha szeretnéd tudni, hogyan lesz barátságos és praktikus az otthonod, ajánlom figyelmedbe az OTTHONUNK SZÍNEI című könyvet, amely gyakorlati és közérthető ismeretanyagot ad. Most ajándékba kapod, ha jelentkezel on-line lakberendező tanfolyamomra! A tanfolyam gyakorlatiasan foglalja össze azt a szaktudást, amelyet aztán saját otthonod tervezésénél használhatsz fel. Nem kell több helyről böngészni, keresgélni, itt egyben megtalálod. 

Tovább olvasom

Tetszett a bejegyzés? Kövess a Facebookon is!

Képek forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr5514602142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Divi 2019.02.01. 14:46:01

Olyannyira semmilyen ez a lakás, hogy a cikk felétől már csak az hozott el a végéig, hogy ezt a felesleges kommentett megírhassam.

meggyespiskotamagnelkul 2019.02.02. 23:14:39

svéd lakás. ezért nincs se függöny, se mosógép. a legtöbb társasházban még ma is mosókonyha van, csak mostanában kezd elterjedni a saját mosógép és szárítógép.

darlacko 2019.02.02. 23:48:21

Az álrendetlenség és a sok gagyi kiegészítő (két különböző gyertyatartö az asztalon) bedobálása után se tűnik úgy, hogy ebben a lakásban emberek élnek. Ikeásan steril. Használati tárgyak nincsenek, csak használhatatlan kis bizbaszok mindenütt. Persze 33 m³ elég egy-két embernek, ez nem is kérdés

Anselmo 2019.02.03. 16:34:43

Én is kb ilyenben lakok most, és hasonlóan lett berendezve: semmi fölösleges bútor. Tágasnak is hat ettől.

2019.02.03. 19:38:58

Alig nagyobb lakásban élünk ketten. Nyilván preferencia függő, de a cikkben szereplő lakás a mi szemszögünkből hemzseg a diszfunkcionális vagy sokadrangú bútordaraboktól, míg alapvető dolgok hiányoznak.

BNati 2019.02.05. 11:32:02

Én mindig is preferáltam a kisebb lakásokat. Annyi a titok, hogy praktikusabb bútorokat kell venni. Mint például egy ilyen kihúzhatós kanapé. Ez alapdarab egy kis lakásba! www.riodesign.hu/ulogarnitura-kanape-fotel/ada-flexy-aggya-alakithato-kanape-1

Suszt Máté 2019.02.05. 13:10:40

Számos ember nem teheti meg, hogy nagyobb lakásba költözzön. Így egyre nagyobb problémát jelent az, hogy hogyan rendezzük be úgy a kisebb lakásunkat, hogy az mégis otthonos legyen. Egy hasonló oldalon találtam egy bejegyzést, ami egy híres lakberendező munkáját mutatja be szintén egy kis alapterületű lakás berendezéséről. Szívesen megosztom veletek. lakberinfo.hu/otthonok/hazak-lakasok/2018-06-16-modern-lakberendezes-terelvalaszto-dekorpanellel-uvegajtos-haloval-50-m2-en/
süti beállítások módosítása