Hova kerüljön a mosógép?
2018. szeptember 21. írta: tervezzvelem

Hova kerüljön a mosógép?

Sok kislakásban okoz gondot a mosógép elhelyezése, hiszen nemcsak a fürdő kicsi, sokszor a konyhában sincs elég hely. Emellett az sem utolsó szempont, hogy ne legyen túl drága a vízkiállás kialakítása, ha mondjuk az előszobában férne el legjobban. Nézzük meg, milyen lehetőségek közül választhatsz!

A fürdőben

Helyet spórolhatsz, ha a mosógépet a mosdópult alá teszed. Célszerű a keskeny fajtát választani. Azt viszont érdemes tudni, hogy a mosógép magassága 84 cm és még e fölé kerül a mosdó, tehát ez inkább a magas embereknek kedvező megoldás. De nem muszáj egy szintbe hozni a kettőt, a mosógép nyugodtan kerülhet magasabbra, és alacsonyabbra a mosdó. Ha kád helyett zuhanyt építesz be, mellé befér a mosógép. A fölötte lévő rész jól hasznosítható, kerülhet ide polc vagy zárt szekrény.

furdo_mosogep.jpg

furdo-wc.jpg

A konyhában

Panellakásoknál érdemes elgondolkodni a mosógép áthelyezésén a konyhába. Érdekes megoldás a pultba rejteni a felültöltős gépet, így 45 cm mély szekrényben is elfér. De a normál méretű mosógép is pont beleillik a 60 cm mélységű konyhaszekrény sorba, amit akár ajtóval el is lehet takarni.

 

Az előszobában

Előfordul, hogy az előszobában van a legtöbb hely, ilyenkor érdemes vagy a beépített szekrénybe vagy egy beugróba vagy valamilyen takarás mögé helyezni a gépet. Amikor szekrényajtó mögé kerül a gép, biztosítani kell a megfelelő szellőzést is, pl. szellőzőráccsal.

Szívesen olvasnál még praktikus, színes ötletekről?

 

Ha szeretnéd tudni, hogyan lesz barátságos és praktikus az otthonod a színek segítségével, ajánlom figyelmedbe az OTTHONUNK SZÍNEI című könyvet, amely gyakorlati és közérthető ismeretanyagot ad. Tömören foglalja össze azt a szaktudást, amelyet aztán saját otthonod tervezésénél használhatsz fel. Nem kell több helyről böngészni, keresgélni, itt egyben megtalálod. 

Tovább olvasom

otthonunk_szinei.jpg

Tetszett a bejegyzés? Kövess a Facebookon is!

Képek forrása, kattints a fotókra!

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6314243527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baranyai Róbert 2018.09.22. 07:23:58

Persze, persze, tudom, higy nem úgy kell elhelyezni, hogy a szerelő is hozzáférjen majd, hisz ő hála Istennek, nem jön minden nap, de néha tényleg égnek áll a hajam (pedig nincs is) az extrém beépítésektől, fürdőt kell bontani, hogy javítani tudjak...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.09.22. 09:54:21

Kis lakásokhoz általában kis család is tartozik. Lehet kapni “csökkentett méretű” mosógépek ez is. Nekünk az első lakásunkban egy Energomat volt, amikor le kellett cserélni, vettünk egy max. 4 kilót mosó, teljes magasságú, de csak 40 centi mély előltöltőst, és ment a pult alá. Anyósomnál még ennél is kisebb van, az úgy ment a 60 centi mély konyhapult alá, hogy körben, minden irányban maradt bőven hely, így takarításkor simán ki lehet húzni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.09.22. 09:55:55

@Csokis: hülye ájfón! Az elején “mosógépeket is” lenne.

flashpointer 2018.09.23. 10:37:40

@Baranyai Róbert: Az elozo helyen ahol laktam a tulajdonos ugy epitettettette be a mosogatogepet a konyhaba hogy mikor elszakadt az ajtoemelo rugo nem lehetett se hozzaferni se kiszedni a gepet csak a konyha szetbontasaval : )

Andy73 2018.09.23. 13:48:17

HH - a háztartási helyiségbe. OK, az a kis lakásokban általában nincs.
Korábban egyébként én is felesleges luxusnak tartottam a HH-t, de amióta nekünk is van, be kell látnom, hogy egészen praktikus.
süti beállítások módosítása