Ketten együtt, avagy két gyerek egy szobában
2018. március 05. írta: tervezzvelem

Ketten együtt, avagy két gyerek egy szobában

Ha nincs lehetőséged külön szobát kialakítani a gyerekeknek, marad az "egy szobában ketten"-verzió. Amitől persze mindenki húzza az orrát, főleg a gyerekek. Azonban ha figyelsz arra, hogy mindenkinek meglegyen a maga kis elszeparált, privát területe, ami csak az övé, működik a dolog. Lássuk, mit tehetsz ennek érdekében.

Először is, törekedj az egyszerűségre! Nem kell feltétlenül fallal leválasztott szobában gondolkodni. Egy-egy bútorral, ügyesen befordított polccal, függönnyel is kettéválaszthatod a gyerekbirodalmat. Az emeletes ágy is kialakítható úgy, hogy szeparálja a területeket.

Egy szerencsés megoldás: a tanuló rész kettéválasztása. Itt az asztal viszonylag kis méretű, de nem is kell túl nagy, mert melyik gyerek ír leckét a saját asztalánál? :)

Akár mélyebb polc is kerülhetett volna a két ágy közé.

Például így:

Ha pedig mégis falat húznánk, elég egy kisebb szakaszon is.

Íme egy praktikus megoldás: végig az ágy alatt és fölötte is beépített fiókok, szekrények. Talán egy kis színnel nem ártott volna feldobni.

És lehet ilyen egyszerűen is.

Tetőtérben függönnyel.

Csak lányok vagy csak fiúk esetében azért könnyebb a helyzet, főleg, ha kisebbekről van szó.

Végezetül pedig még néhány térelválasztó ötlet.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a FB-on is, ahol hetente többször is találkozhatunk :)

Képek forrása: kattints a fotókra!

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6713716320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása