Együttélő múlt és jelen: ház Ausztráliából
2016. január 14. írta: tervezzvelem

Együttélő múlt és jelen: ház Ausztráliából

Melbourne egyik tengerparti külvárosában járunk, egy olyan házban, ahol a színek és formák meghatározó szerepet kaptak. Négyen élnek itt, a szülők és két fiuk, 8 és 5 évesek. A házaspár a 60-as, 70-es évek stílusának szerelmese, ami erőteljes lenyomatot hagyott otthonukon: az egész ház vibráló vizuális élményt nyújt. Nyolc éve, első gyermekük születése után költöztek ide.

A ház olyan állapotban volt, hogy mindent cserélni kellett, ezért több évig tartott a renoválás és többe került, mint amire számítottak. De még ez sem szegte kedvüket. Úgy tudták csökkenteni a kiadásokat, hogy bútoraikat, a lámpákat használtan szerezték be, ebay-ről vagy más használt bútor kereskedésekből. Ez a stílus amúgy is mindkettejüknek bejött, hiszen gyerekkorukra emlékeztette őket. Emellett maguk csempéztek a fürdőben, konyhában és a háztartási helyiségben.

Az átalakítás-felújítás során arra törekedtek, hogy nagy, nyitott tereket hozzanak létre. Különösen szimpatikus volt számukra a széles és világos folyosó.

A ház több pontján élénk tapéta díszíti a falat. Így a letisztult vonalvezetésű konyha is szervesen kapcsolódik és illeszkedik a retro hangulathoz.

A ház legvisszafogottabb helyisége a háló. Olyan színeket kerestek ide, ami nyugalmat áraszt és elősegíti a pihenést.
A mosdó fölötti rusztikus polc legalább 200 éves, valamikor egy híd eleme lehetett. A házaspár egy autóbontóban talált rá.
A ház szerves része a kert és a terasz is, ahol sok időt töltenek.
Egészében véve nagyon mozgalmas, mégis szerethető otthont alakítottak ki, ahol a család minden tagja és a barátok is kellemesen érzik magukat. Sikerült megtalálniuk azt az egyensúlyt, ami még nem teszi hivalkodóvá, csapongóvá ezt a lakást, annál inkább vidámmá és hangulatossá.
Képek forrása: itt

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr498270760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2016.01.15. 09:12:17

Izlések, és pofonok. Nekem ez az összevisszaság nem jön be.:)
süti beállítások módosítása