Ha igazán mini a konyha
2015. május 18. írta: tervezzvelem

Ha igazán mini a konyha

Kevés ember dicsekedhet nagy konyhával. Legtöbbünknek közepes vagy kicsi méretű jut, ahol - ha praktikusan rendezzük be - jól is érezhetjük magunkat. Vannak azonban olyan otthonok is, ahol eredetileg nem is volt konyha, mert mondjuk leválasztott lakásról van szó és utólag kell beügyeskedni valamit egy sarokba az amúgy is mini méretek közé.

Olyan képeket gyűjtöttem össze, ahol kb. 120-150 cm-rel lehetett gazdálkodni. Ha valakinek mindössze ennyi helye van még nem kell lemondani a használhatóságról. Ésszerű elrendezéssel egy mini konyhából is ki lehet hozni a maximumot.

Először is át kell gondolni a tárolás kérdését: edények, tányérok, poharak, evőeszközök, hogy csak a legszükségesebbet említsem. Nem árt, ha a legtöbbször  használt alapanyagokból is kéznél van valamennyi. Több-kevesebb helyet a munkapult felett szekrények és polcok formájában tudunk kialakítani, akár több sorban is, ha szükséges.

- Ilyen kis konyhában csak úgy fér el a hűtés-mosogatás-főzés hármasa, ha a főzőlap alá becsúsztatjuk a hűtőt is.

- Helyet nyerhetünk azzal is, ha a mosogatót lefedhetőre tervezzük és pultként is hasznosítjuk.

- A háztartási gépeket tegyük polcra a pult és a felsőszekrény közé.

- A polcok alá pohártartó síneket is szerelhetünk. A síneken más használati tárgyakat is tarthatunk, például a szivacsot és a mosogatószert is. (Lásd: IKEA)

- Teret ugyan nem nyerünk, de komfortérzetünket nagyban növeli, ha világos színeket alkalmazunk és sima vonalú bútorokat helyezünk el.

Most pedig következzenek a képek!

Képek forrása: kattints a fotókra!

Könyvajánló: Egy könyv a színekről, melyben térnövelő tippeket is találhatsz. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy lakásodban milyen színkombinációkkal vesszed körül magad. Szeretnéd tudni, hogyan válassz helyesen, hogy kellemesen érezd magad otthon? Kattints ide!

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr667469906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Medgar 2015.05.20. 08:27:39

Ezek nem konyhák, max. étel melegítő sarkok

tervezzvelem 2015.05.20. 14:39:29

@Medgar: Valóban, de vannak olyanok is, akik tényleg csak ilyen kis helyen tudnak konyhát kialakítani, mert a lakás méretei mást nem tesznek lehetővé. A bejegyzés nekik szól.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.05.20. 15:39:14

@tervezzvelem:

Sajnos a bejegyzés kihagyja azokat a tipikus 4-5 m2-es, hosszanti elrendezésű konyhákat, ahol pl. nem a kicsi felület a gond, hanem a szűk folyosó, ami miatt mondjuk nem lehet rendesen kinyitni a sütő vagy a mosogatógép ajtaját a szemben lévő konyhaszekrénytől.

tervezzvelem 2015.05.21. 14:02:31

@Mj: Ebben a bejegyzésben tényleg csak a legkisebb, 120-150 cm-es konyhákról szerettem volna írni. Egy korábbi bejegyzésben, amelyet itt találtok: Konyhaelrendezések
(tervezzvelem.blog.hu/2015/02/15/konyhaelrendezesek)
már volt szó az általad is említett párhuzamos konyhákról. A cikkből kiderül, hogy ilyen konyhát csak minimum 240 cm (de inkább 250, 260) szélességű helyiségbe szabad tervezni. Ha ennél szűkebb a hely, bizony a fenti problémával találhatjuk szembe magunkat.
Lehet, hogy a közeljövőben kicsit részletesebben is megvizsgálom a kérdést. Köszönöm a tippet!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.05.21. 14:10:21

@tervezzvelem:

Igen, pont az a gond, hogy az épületek lakásainak az eredeti tervezői voltak anno rendszeresen ilyen "figyelmetlenek", és nem mindenhol lehet falat bontani, vagy ha igen, irgalmatlan pénzbe kerül.:( (Mi nagy konyhához szoktunk, úgyhogy most különösen nagy lesz a kontraszt, amíg 1-2 évre egy ilyen szűk konyhában kell sütnünk-főznünk.)
süti beállítások módosítása