Induljon az év!
2017. január 02. írta: tervezzvelem

Induljon az év!

Eljött 2017 is, és remélem Ti is tele vagytok tervekkel, megvalósításra váró ötletekkel. Mindenkinek sok sikert, kedvet, kitartást kívánok hozzá! Köszönöm, hogy velem tartotok és olvassátok, követitek a blogot és hogy személyesen is megkerestek. Már a harmadik évünket kezdjük együtt! Ebben az évben is sok-sok hasznos bejegyzést, praktikus ötletet szeretnék megosztani Veletek. És szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni a saját munkáim bemutatására is és ezzel inspirálni Benneteket.

Egy kis előzetes, hogy milyen témák közül válogathattok:

- Újdonság lesz, hogy minden hónapban kiválasztok egy helyiséget, amit részletesebben, több szempontból ismerhettek meg. Januárban például a fürdőszobát járjuk körbe. Várom a Ti ötleteiteket, javaslataitokat is!

- Aztán folytatjuk a nappalival, szín- és kiegészítő kombinációkat, egyszerű dekorációs ötleteket mutatok be hangulatképekkel, megvalósult tervekkel.

szinek_gregor_anna.jpg

 

lengyelne_zia_nappali_szin_1.jpg

 

 - A konyha is nagy hangsúlyt kap majd, hiszen ez az egyik legalaposabb átgondolást-tervezést kívánó helyiség.

- Szentelünk egy kis időt olyan klasszikus burkolatoknak, mint a parafa vagy a lambéria. Természetesen modern környezetre hangolva.

- Szó lesz a szobanövények szerepéről a lakberendezésben, hiszen elengedhetetlen összetevői a barátságos otthonnak.

- Új stílusok kerülnek terítékre és elkísérnek minket a színek is.

Ennyit előre, a részletekről pedig folyamatosan olvashattok a blogon. Ha nem szeretnétek lemaradni az újdonságokról, kövessetek a FB-on is! Vagy gyűjtsetek inspirációkat a Pinteresten!

 Képek: tervezzvelem.blog.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr5612090333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása