Dolgozósarok a nappaliban
2018. március 10. írta: tervezzvelem

Dolgozósarok a nappaliban

Főleg kisebb alapterületű lakások esetében célszerű több funkciót is adni egy helyiségnek. Megfelelő kialakítással szinte külön szobát nyerhetsz ezáltal. Éppen ezért a helyiségen belül érdemes jól elkülöníteni egymástól a különböző területeket. Különösen igaz ez dolgozósarok kialakításakor, amikor fontos szempont a nyugodt munkavégzés. Nézzük meg, hogyan helyezheted el praktikusan az otthoni irodát a nappaliban!

Beugróban vagy sarokban

Szerencsés, ha maga a nappali alapterülete kínál egy elkülönülésre alkalmas beugrót, sarkot. Figyelj arra is, hogy a dolgozó rész bútorai passzoljanak a nappali többi berendezési tárgyához.

Szekrénybe zárva

Az egyik legjobb megoldás, ha szekrénybe vagy ajtó mögé rejted az otthoni irodát. Egy szempillantás alatt eltüntethető.

Bútorral elválasztva

Nem feltétlenül szükséges polcrendszerrel leválasztani, sokszor a kanapé is lehet térelválasztó.

Eltérő színnel

Egyedi megoldás lehet, ha erőteljes színnel emeled ki a nappali egyik sarkát. Itt például a sötétkék kiemel és egyben láthatatlanná is tesz.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a FB-on is, ahol hetente többször is találkozhatunk :)

Képek forrása: kattints a fotókra!

Szívesen olvasnál még több praktikus megoldásról? Kattints ide!

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr7713728404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása