Fürdő karácsonyra
2017. január 05. írta: tervezzvelem

Fürdő karácsonyra

Nagy öröm, amikor a tervekből valóság válik. Ráadásul ez a fürdő éppen karácsonyra készült el.

Noha az alapterület nem kicsi, közel 6 négyzetméter, a berendezést néhány kötöttség mégis nehezítette: a viszonylag nagy ablak, a régi, öntöttvas radiátor (persze ennek is megvan a maga varázsa), a kémény nyílás, a bojler elhelyezése és az, hogy a WC-nek, mosógépnek is itt kellett helyet találni. 

dia1.JPG

A kiinduló állapot egyes részleteiben közel ötven éves fürdő volt (például a kék-fehér fali csempe és a szaniterek), amit modernné, praktikussá kellett alakítani és a kádat zuhanyra cserélni. Mindezt lehetőleg alacsony költségvetéssel. Amint látjátok, volt min változtatni :)

dia3_1.JPG

Először is a víz- és villanyvezetékek teljes cseréje történt meg. A villanybojlert a korábbi helyéről a másik sarokba, a WC fölé helyeztük, hogy kevésbé legyen feltűnő és a sok, kanyargó csövet burkolat mögé rejtettük. 

Itt láthatjátok a terveket. Az első elképzelés szerint a mosógép bekerült volna a radiátor és a zuhanykabin közé. Ezzel tágasabb lett volna a belső tér, a kabin mérete viszont csak 80x80-as. Megbízóim inkább a nagyobb, 90x90-es tusolóra szavaztak, így a mosógép maradt az eredeti helyén. A látványtervek már ezt mutatják.

dia2_1.JPG

Nézzünk pár képet a kezdetekről is! Azt hiszem, a helyzet nagyon megérett a változtatásra.

dia4_1.JPG

És elkezdődtek a munkák ...

dia5_1.JPG

Készül a zuhany helyének kialakítása és a fűtéscső beburkolása.

dia6_1.JPG 

A csempeválasztásnál a fő szempont az egyszerűség, könnyen tisztíthatóság és a kedvező ár volt. Így találtuk meg a Kwadro Tembre családját, illetve járólapnak a Cersanit Mona lapját (kb. 3000-3500 Ft körüli négyzetméter áron). A fali csempe matt, kissé faerezetű, a járólap ennél egy fokkal melegebb hatású, enyhén fényes. Együtt a fehér fallal és a bútorokkal szépen kiemelik egymást.

csempe_furdo.jpg

 

dia7_1.JPG

Lassan minden a helyére kerül. A tükröt elég sokáig vadásztuk, végül a Praktikerben leltünk erre a tölgy keretes, 5000 Ft-os darabra. Mérete, alakja, színe abszolút ideális, mintha csak ide készült volna.

dia8_1.JPG

Még hiányzik a faliszekrény.

dia9.JPG

De karácsonyra ez is megérkezett. Így az ünnepre az új fürdő teljessé vált, a tulajdonosok örömére. A fali és az álló szekrényt, valamint a mosdó alattit a Hartyán Bútor széles kínálatából választottuk.

dia10.JPG

dia11.JPG

dia12.JPG

Remélem nektek is tetszik ez a kis fürdő. Ha átalakításon, változtatáson vagy új fürdőn gondolkodtok, keressetek bátran! Sokszor egy-egy ötlet, tanács is nagy segítség lehet az elinduláshoz, a látványtervek pedig segítenek elképzelni, hogy milyen is lesz majd az új helyiség.

Tervek, fotók: saját

tervezzvelem.blog.hu@2016

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr4012075877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása