Érzed az olajfák illatát? A résekből kikandikáló kakukkfüvet, a levendulát? Provence úgy jelenik meg előttem, mint egy ódon mesevilág, mint a nagymama újra és újramondott kért-kéretlen történetei. Fehér kőfalak, girbe-gurba vonalak, tekergőző növények, menta, cserepek és ragyogó világoskék égbolt. Itt minden a szabálytalanság dicséretéről szól.

Örök és mulandó mégis, mint maga a természet, mint maga az ember. Esendő, félbehagyott, de minden mozzanaton érződik a kéz simogató jelenléte, az épp csak most, a pillanat megismételhetetlensége. Éppen azért olyan vonzó és ismerős, mert annyira természetes, nincs benne semmi mesterkélt, semmi túlzó, csak a belülről fakadó egyszerű szépség.

Képek, hangulatok, ünnep a hétköznapokban.

A képek forrását a fotókra kattintva találod!