Csinos iratrendezők
2015. február 03. írta: tervezzvelem

Csinos iratrendezők

Nemrég írtam a dolgozószobákról. Akkor csak röviden tértem ki a papírok rendszerezésére. De mivel számlák, hivatalos iratok dolgozószoba nélkül is felhalmozódhatnak és könnyen rendetlenséget okozhatnak, úgy gondoltam, a témára külön is kitérek és most néhány szép rendszerezési lehetőséget szeretnék bemutatni nektek.

Például nagyon hasznosak lehetnek ezek az irattartók a gyerekszobában is. Bemutatok olyanokat is, amelyeket saját magatok is elkészíthettek kartonból, például cipős és más kisebb méretű doboz felhasználásával. Ha pedig együtt készítitek az iskolás korú gyerkőcökkel, talán a rendrakáshoz is meghozzátok a kedvüket :)

iratrendezok.jpg

A rendszerezés első lépése az legyen, hogy az iratokat gyűjtsük egy helyre (ezért szerencsés például a dolgozószoba, de ha nincs, az sem baj), ami tulajdonképpen bárhol lehet a lakásban, az előszobától a hálóig. Szép irattartókat a könyvespolcon is elhelyezhetsz. A tanszerek, papírok értelemszerűen a gyerekek birodalmába kerüljenek. A lényeg, a rendezettség.

Ha kijelölted a helyet, vedd számba, mire lesz szükséged: dosszié, iratpapucs, asztali rendszerező, polc stb. Ezután az iratok válogatása következik: fontos, megőrzendő, egy ideig még szükség lesz rá vagy mehet a szemétbe. A válogatás után következik a lefűzés, a rendbetétel. Van, aki borítékokba szeret rendszerezni, más gondosan lefűzi, van, aki dobozokba rakja. Tudom, hogy ezt nagyon egyszerű leírni, de annál nehezebb megvalósítani. Valószínű, rá kell szánni mondjuk egy szombat délelőttöt, amikor még friss vagy, akkor gyorsabban is fog menni.

Előszobába kerülhet ilyen fali rendszerező, de hasznos lehet az íróasztal mellett, sőt, a konyhában is.

A konyhában papírtekercset is elhelyezhetsz, amire rögtön felírhatod, ami éppen foglalkoztat: bevásárlólistát vagy valami fontosat, amit nem szeretnél elfelejteni. A gyerekszobában is hasznát veheted egy hasonló papírtekercsnek.

És most nézzük, hogyan készítheted el te magad a rendszerezőidet!

Ez éppen kozmetikai tároló, de papírokhoz, írószerekhez is kiváló.

Így néz ki írószerekkel megtöltve.

Az elkészítési útmutatót itt találjátok és ezen kívül még rengeteg más rendezőt is készíthettek az oldalról. Mint például ezt a kislányoknak való füzettartót.

Kartondoboz újrahasznosítás:

Forrás: Pinterest

           jamielanedesigns.blogspot.hu

Ha még több érdekességre vagy kíváncsi, kövess a Facebookon is.

Ajánlhatok egy könyvet, ami bevezet a színek világába és segít otthonod színeinek megtervezésében? Kattints ide!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr967135657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása