Adventi naptárak ráérőknek és sietőknek
2014. november 19. írta: tervezzvelem

Adventi naptárak ráérőknek és sietőknek

Az adventi naptár kedves meglepetés kicsinek, nagynak egyaránt. Nemcsak csokit, apró játékot, de idézeteket, ötleteket, szívhez szóló üzeneteket is elrejthetünk benne. A lényeg, hogy örömet szerezzünk, együtt örüljünk. Az itt bemutatott kalendáriumokat úgy válogattam össze, hogy az is, akinek több a ráérő ideje és az is, aki last minute ötletre vár, kedvére válogathasson. Dekorációnak sem utolsók.

Az első elkészítése kicsit tovább tart, de annál látványosabb. Sablont és leírást is találhattok hozzá itt.

advent calendar

Egy klasszikus WC papír gurigás azoknak, akik időben elkezdték gyűjteni a tekercseket:) Más gurigákat is felhasználhatunk hozzá pl. a nagyobb konyhai kéztörlőét kettévágva vagy kartonból is elkészíthetjük. Ezt csak azért javaslom, mert nálunk sosincs egyszerre 24 darab. Viszont, ha ezt beszereztük, már csak csomagolópapírral kell bevonni és hajtogatni. További képeket, elkészítési útmutatót itt találhattok hozzá.

easy christmas advent calendar

Hasonló módszerrel gyufás skatulyákat is bevonhatunk. Vagy a kettőt kombinálhatjuk. Nekem nagy kedvenceim ezek a kis dobozkák. Szépek, kicsik, jópofák.

Christmas Advent Calendar Garland. I see a DIY in my future after Christmas clearance this year...

Különböző méretű skatulyából betlehemet is készíthetünk.

I love this block nativity set - totally kid-friendly and she made it for under $5!

A szereplők sziluettjét innen ki is tudjátok nyomtatni.

free silhoutte nativity scene patterns | Free Nativity Silhouette Patterns http://paperpulse.blogspot.com/2011 ...

Nem kifejezetten adventi naptár a két kis rénszarvas, kicsit munkásabb is többet készíteni, de nagyon aranyosak. Nem bonyolult egyébként, neki is WC papír guriga a teste, kartonpapír a feje. Talán a festés nyúlik kicsit hosszabbra. Kis papírcsomagokból egy szarvas tartójába több is elfér ;)

Toilet Roll Reindeer Craft - The Craft Train

Most következzen néhány zsák, zacskó és csomag. Textilből, papírból, csipeszelve, lógatva vállfára, ágra. A natúr csomagolópapírt nagyon feldobják a piros-fehér kiegészítők.

Christmas Advent Calendar Rustic Cottage Style by peppermintfizz $73

calendário de advento

DIY advent calender // via La Petite Cuisine (in German - no really, I promise)

33 Clever And Adorable DIY Advent Calendars

Ismét egy dobozos, modern köntösben. Igazán egyszerű és gyors. Innen tudtok sablont nyomtatni hozzá (a minta is nyomtatható). Leírása pedig itt.

free printable: black and white patterned boxes

A végére még négy sietős javaslat. Azért csomagolni itt is kell :) Mutatós, ha kosárba, tálra, egy nagyobb dobozba (lehet átalakított cipős doboz is)  rendezzük a kis ajándékokat.

Countdown to Christmas: 35 DIY Advent Calendars to Make24 Creative Homemade Advent Calendars still searching for a creative advent calendar for our family. Some really great ideas here. I better get on it!

Kleines, feines Nestchen: Homestyle und Adventskalender im kleinen, feinen Nestchen...

A balancinghome.com oldalra kattintva több inspiráló ötlet közül szemezgethettek.DIY paper cup reindeer advent calendar. Cheap, fun and easy for the kiddos to use.

Kellemes, örömteli készülődést kívánok mindenkinek!

Másfél hét és meggyújthatjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Egy koszorú elkészítése nem tart soká, legtöbbször én is a gyertyagyújtás napjára hagyom :) Igaz, előtte héten beszerzem a hozzávalókat. Addig még van idő, de hamarosan bemutatok néhány koszorú ötletet.

Képek: ahol külön forrást nem jelöltem meg: Pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr216915241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

propcsi 2014.11.19. 21:01:31

Hááát én szereten a csokit, de ha valaki WC gurigába csomagolva adna nekem: rögtön kidobnám :P
És ez az "ötlet" évek óta forog a neten!

tervezzvelem 2014.11.20. 07:43:12

@propcsi: Van benne igazság:) De! Itt az a lényeg, hogy ez egy egyszerűen elkészíthető forma. Gurigát bármilyen vastagabb kartonból lehet készíteni, ahogy a bejegyzésben utaltam is rá. Utána csak bevonod csomagolópapírral, két-két hajtás a végein és kész.
süti beállítások módosítása