Tervezzünk nappalit! - 10+ szempont
2014. november 04. írta: tervezzvelem

Tervezzünk nappalit! - 10+ szempont

Unique Home Architecture

Az egyik legösszetettebb lakberendezési feladat a nappali megtervezése. Ez az a tér, ahol összegyűlnek a család különböző korú és szokású tagjai és általában itt fogadjuk a vendégeket is. Nagyon különböző igényeket kell tehát figyelembe vennünk és közös nevezőre hozni a szoba meglévő adottságaival úgy, hogy az összhatás mindenki számára harmonikus legyen.

Arra bíztatok minden érdeklődőt, hogy nézzen körül otthon, gondolkodjon el saját nappaliján és ha úgy érzi kérdése, megoldandó problémája van, vesse fel itt! Sokkal látványosabb és érthetőbb egy egyedi eset és annak megoldása, mint az általánosságok.

Addig is néhány szempont, amire mindenképpen figyeljünk nappali berendezése, illetve átrendezése előtt:

1. Törekedjünk saját stílusunk megtalálására (akár barátok, ismerősök bevonásával, lakberendező segítségével), mert csak ott érezzük jól magunkat hosszú távon, ahol ízlésünknek megfelelő a berendezés.

2. Kérjük ki a családtagok véleményét, vegyük figyelembe nekik milyen szokásaik vannak (egyedülállók arra figyeljenek, kiket fogadnak majd itt stb.).

3. Tervezzük meg milyen funkciókat kell majd ellátnia a nappalinak: egy térben lesz-e a konyhával, étkezővel vagy teljesen külön helyiségünk van, itt gyűlik-e majd össze a család esténként és ünnepekkor a nagyobb család, barátok (szeretnénk-e, hogy néha vendégek aludjanak a nappaliban), a gyerekekkel játszunk-e itt, lesz-e itt dolgozósarok, lesznek-e növények, tárolunk-e itt könyveket, média eszközöket, ruhákat.

4. Mindezeknek a tevékenységeknek mi a bútorigénye, mennyi ülőalkalmatosság kell a kényelemhez, milyen szekrényeink, polcaink lesznek. Ehhez készíthetünk kis tablókat, újságokból kivágott képek alapján. Tehetünk ide kivágásokat összeillő színekről, textúrákról, függönyökről, szőnyegekről stb. A lényeg, hogy lássuk belőle a leendő szoba hangulatát, jellemző berendezési tárgyait.

Először a jellemző színeket válasszuk ki, aszerint, hogy a meleg vagy inkább a hidegebb színeket kedveljük-e:

all kinds of color palette ideas for our new place! love these colors for the living room or bedroom- petaled tones

Nature Palette - http://design-seeds.com/index.php/home/entry/nature-palette1

Majd keressük meg a színekhez illő bútorokat, például egy lakberendezési újságból vághatunk ki nekünk tetsző képeket, valahogy így:

family room color - navy, yellow, orange navy blue color scheme - Google Search

pictures of grey and yellow rooms | Let the Sun Shine In: Yellow is Drenching the Decorating World!

Most következik a neheze, bútoráruházak hirdetési újságaiból, katalógusaiból ollózzuk össze (lehet úgy is, hogy lefényképezzük) a kiválasztott darabokat és figyeljük, hogy tetszik-e az összkép:

Hello there my colors! These are the same colors I'm doing my house in right now, except the yellow room is going to be just s bit bolder and more "yellow" than this. Green in living room, Burnt orange in bedroom, yellow in playroom and the piano is going red! :)

A Room With A ViewThe Dining RoomThe KitchenThe Study Nook / BarMaster BedroomThe Hobby RoomLaundry LoveThe Kid's RoomsLunch On The DeckThe Back Yard

This post has a bunch of concept boards to pull some inspiration from. I love neutral & blue themes!

5. A bútorok számának és méretének a szoba méretéhez kell igazodni, hogy ne legyen zsúfolt.

6. Legyen benne valami látványos, egyedi. Például egy érdekes tapétacsíkkal, díszítő falburkolattal bútorokat, fényképeket, dísztárgyakat emelhetünk ki. (Ez a kép kissé túl szimmetrikus, de a lényeget jól ábrázolja és láthatjuk, ahogy a fekete lámpák "kiugranak" a mintás háttérből, míg a sima fal előtt jellegtelenek lennének.)

Butter Yellow, Gray, & wood.  Another restful, yet welcoming space.  Instead of color blocking with paint, here's color blocking with wallpaper... a great way to introduce some pattern without making a room too busy.

Itt - paradox módon - éppen a kiemelés (a tapétázott ajtók) által simul környezetébe és válik annak szerves részévé az elrejteni kívánt beépített szekrény.

5 Ways to Create a Kid-friendly Family Room - Home Stories A to Z

7. Mindig legyen egy meghatározó darab, akár a kanapé, akár egy állólámpa, különleges dísztárgy, ami köré a nappali szerveződik.

8. Itt kell szólni a fényekről is. Mindenképpen célszerű a többféle világítási lehetőség, a csillártól az olvasólámpáig, spotig és a hangulatvilágításig. Nem is gondolnánk, mekkora szerepe van a lámpáknak az otthonosság megteremtésében.

create a fake sofa table by building a shelf behind your sofa. Great for small living rooms if you need space to add lamps / decor

Akinek pedig lehetősége van rá, fontolja meg, elférne-e itt egy kandalló. Nem kell túl nagy. Fénye vonzza majd a tekintetet, melegsége szinte simogat, meghitt pillanatokat tölthetünk mellette.

We have a wood stove that I'd love to have a stone wall behind to complete the rustic look.

9. A dekorációk legyenek visszafogottabbak és csak módjával éljünk velük! De például kellemes, ha a kanapéra helyezünk egy szép plédet, jó lesz majd beburkolózni tévézés közben.

10. Végül nézzük mit mond a feng shui a nappaliról:

- a nappali a bejárathoz legyen közel

- az ülőbútorok szemben legyenek a nappali ajtajával, ez ugyanis biztonságérzetet kelt

- középen ne legyen semmi, hogy tágas maradjon a térérzet

- ideális burkolat a parketta, vagy a fűtött járólap meleg szőnyegekkel

- nyugodt, kiegyensúlyozott összhatás

- legyen valami kerek: dohányzóasztal, képkeret, vázák stb., ügyeljünk a lekerekített élekre, a puhaságra is

My living room strikes the perfect balance between contemporary and cozy. Yes, it's monochromatic, but the punches of espresso from the tray, pillows and armchairs keep everything really crisp

Képek: Pinterest

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr86862039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása