Gombhoz a kabátot, avagy a szék esete a dolgozószobával
2019. november 08. írta: tervezzvelem

Gombhoz a kabátot, avagy a szék esete a dolgozószobával

A lakberendezés lényege, mozgatórugója szerintem az, amikor egyetlen kedvenc tárgy, szín vagy gondolat (ami elindítja a "vezérhangyát") köré tervezünk meg egy egész helyiséget, sőt lakást. Hiszen a lakásnak - ahhoz, hogy otthonos legyen - egységes stílust kell tükröznie. A címben szereplő szék pontosan ezt a szerepet töltötte be. Ugyan a történet elején még egyáltalán nem volt olyan jó bőrben, hogy ezt feltételezhettem volna róla.

Azt tapasztaltam, hogy könnyebb úgy kialakítani az egységes hangulatot, ha van egy biztos pont, egy fogódzó. De hogy ezt hogyan válaszd ki, mi legyen az, nem is olyan egyszerű eldönteni, időt kell adnod magadnak, hogy megérlelődjön benned: valami teljesen újat szeretnél vagy inkább a régit frissítenéd fel. Mert amíg nem érzed ott belül, hogy valami igazán tetszik, addig nem érdemes rábólintani, hogy na ez az. Vagy csak azért megtartani egy régi bútort, mert sajnálod lecserélni. Közben meg kerülgeted, nem igazán tudod jól használni, túl nagy vagy éppen túl kicsi. Viszont, ha beindul a gépezet, onnantól nincs megállás. Erről szól ez a történet.

szektortenet2.jpg

Valamikor tizenegy évvel ezelőtt találtam rá erre a kárpitozott ülőalkalmatosságra. Egy építkezésen kallódott, belepte a por, de a fája hibátlan volt, gondoltam jó lesz még valamire, hát megtartottam. Bekerült a kerti faházba, továbbra is porosan, elhanyagoltan. Így nézett ki akkoriban.

img_20170107_080913.jpg

Teltek az évek, a szék még mindig ott várakozott, amikor kb. két éve, hitelen ötlettől vezérelve, úgy döntöttem, felújítom, újrakárpitozom, aztán lesz, ami lesz. Jó, elméletben tiszta sor. Szétszedni végtelenül egyszerű volt. Aztán jöttek a kérdések. Milyen anyagot tegyek a rugókra, hogy kényelmes legyen az ülés? A meglévő afrik (az a szénaszerű tömőanyag) eléggé lehangoló állapotban volt. Elkezdtem kárpitozós videókat keresni és láttam, hogy sokan egyszerűen szivacsot használnak. Megvettem, rápróbáltam, de nem voltam teljesen elégedett. Hogyan feszítem ki megfelelően a szövetet? Erre is találtam videókat, persze ott minden egyszerűen működik. És egyáltalán, milyen szövet kerüljön rá?

szektortenet4.jpg

Maga a szék a '60-as években készülhetett, ezért valami hagyományos, de mégis modern anyagot kerestem. Persze nem találtam. Amíg ezeken gondolkodtam, lecsiszoltam a fa vázat, kiporszívóztam mindent, amit lehetett és lazúrral két rétegben lefestettem. Nagyon tetszett a végeredmény.

Jó, akkor szűkítsük a kört. Milyen színű legyen? A lazúrozás után a fa enyhén sárgás-barnás árnyalatot kapott, ehhez jól illene valami vizes kék vagy türkiz. Az amúgy is az egyik kedvenc árnyalatom. Elkezdtem ötleteket gyűjteni.

szektortenet.jpg

Egyik sem fogott meg igazán, illetve ami tetszett az vagy drága volt vagy csak elméletben létezett. Megint néhány hónapos szünet következett. És akkor egy szép napon, amikor nem is gondoltam rá, "betoppant" a kárpit ezen a honlapon. Két napig nézegettem, mire meglett a befutó.

És ilyen a valóságban:


20191107_170338.jpg

Ahogy megérintettem a szövetet, éreztem, nem merem vállalni a kárpitozást. Azért ez mégiscsak egy szakma, kevés, hogy ügyes kezűnek gondolom magam. Szerencsére azonban innen már simán és gördülékenyen ment minden. Sikerült olyan kárpitost találni, aki még hagyományos anyagokkal dolgozik és tényleg remek munkát végzett.

szektortenet3.jpg

Az új széket beállítottam a sarokba és csak gyönyörködtem benne :-). A szoba éppen üres volt, mert közben padlót cseréltünk. (Egyébként ez is megér egy történetet. Úgy tervezem, hamarosan erről is beszámolok, főleg a buktatókról.) És ekkor elindult a lavina, vagyis az ötletáradat. Mi lenne, ha nem a mostani íróasztal mellett állna, hanem egy varrógépasztalból átalakított íróasztal mellett? (Szerencsére a faházban "véletlenül" volt egy nagyon szép varrógépállvány is. A fotókból kiderül, hogy ez azóta meg is valósult :-) Mi lenne, ha a meglévő fenyő bútorokat fehérre festeném? Mi lenne, ha másik lámpa, lámpák lennének? Hogyan lehetne jobban kihasználni a helyet? És így tovább, egyik ötlet hozta a másikat. Így aztán előbb gondolatban, majd számítógépen is megterveztem az új dolgozószobámat. Erről szól majd a következő poszt, amelyben megmutatom, hogyan alakult át ez a helyiség, amelyhez a döntő löketet a szék adta. Tartsatok velem! :-)

dia1_12.JPG

dia2_13.JPG

Ha szeretnéd jobban beásni magad a lakberendezés mikéntjébe, jelentkezz on-line lakberendező tanfolyamomra. Megtudhatod, mitől válik barátságossá és praktikussá az otthonod, legyen szó az elrendezésről vagy a tárolásról. A tanfolyam gyakorlatiasan foglalja össze azt a szaktudást, amely segítségedre lesz saját otthonod tervezésénél, átalakításánál. Nem kell több helyről böngészni, keresgélni, itt egyben megtalálod a szükséges alapismereteket. Ha most jelentkezel, a tananyag mellé ajándék könyvet is kapsz!

» RÉSZLETEK ITT! «

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr2615294904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.