Ládából asztalt
2019. március 01. írta: tervezzvelem

Ládából asztalt

Egy régi utazóláda vagy ruhás láda különleges hangulatot visz az otthonunkba. Ha sikerül szert tenni egy szép darabra, kis átalakítással, festéssel, felújítással a nappali szemet gyönyörködtető fókuszpontjává válhat. Minden lakásban jól mutat egy-egy régi darab, bátran illesszük modern környezetbe is.

Nem véletlen, hogy ez az egyik legrégebbi, és ma is sokoldalúan használható bútordarabunk, hiszen alapvető szükségleteket elégített ki. Tárolásra és ülőalkalmatosságként egyaránt használták, valamint az utazások kísérője is ez volt. Meghatározó szerepe volt mind az otthonok berendezésében, mind pedig az utazások során. Idővel a tárolóbútor egyre nagyobb lett, hogy több holmit legyen képes befogadni, így alakult ki a szekrény, az utazóláda pedig bőrönddé egyszerűsödött, hogy könnyebben tudják mozgatni. 

Nézzük meg, hogyan teszi izgalmassá környezetét egy remekbe szabott utazóláda! Elsősorban olyan képeket válogattam, ahol dohányzóasztalként funkcionál, de ezen kívül még számtalan célra használható, erről tanúskodnak a lentebbi képek.

Nagyon praktikus, ha egy szerkezettel emelhető tetejű asztallá alakítják.

És még pár ötlet.

 Tetszett a bejegyzés? Kövess a Facebookon is!

Szívesen olvasnál még praktikus, színes ötletekről?

 

Ha szeretnéd tudni, hogyan lesz barátságos és praktikus az otthonod, ajánlom figyelmedbe az OTTHONUNK SZÍNEI című könyvet, amely gyakorlati és közérthető ismeretanyagot ad. Most ajándékba kapod, ha jelentkezel on-line lakberendező tanfolyamomra! A tanfolyam gyakorlatiasan foglalja össze azt a szaktudást, amelyet aztán saját otthonod tervezésénél használhatsz fel. Nem kell több helyről böngészni, keresgélni, itt egyben megtalálod. 

Tovább olvasom

Képek forrása: kattints a fotókra!

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1414660481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clemens 2019.03.03. 11:29:01

A használati érték alárendelődik az esztétikai értéknek.
Ugyanígy a képeken látható végtelen számú haszontalan kispárna, melyektől még leülni sem lehet.