Életszerű gyerekszobák, avagy a tárolás kérdése a kicsiknél
2018. október 17. írta: tervezzvelem

Életszerű gyerekszobák, avagy a tárolás kérdése a kicsiknél

Ha gyerekszobákat keresel a neten, szinte kivétel nélkül csillogó-villogó rendbe rakott kuckókkal találkozol. Hol vannak belőlük a gyerekek, akik tesznek-vesznek, elejtenek ezt-azt, előpakolják és ott is hagyják a játékaikat? Bizony a gyerekszoba a valóságban nem az a tündérek járta hely, ahol varázsütésre minden a helyére kerül. De mit tehetsz azért, hogy könnyebben elpakolj és jobban kihasználd a helyet és a bútorokat? Ehhez gyűjtöttem ma ötleteket.

Tárolás az ágy alatt

Ha nincs elég helyed, az ágy alatt is tárolhatsz pár dolgot. Léteznek olyan ágyak, amelyeket eleve fiókkal készítenek, de ennek hiányában dobozokkal, kosarakkal is helyettesítheted. Ha ezekre kereket szerelsz, még könnyebb lesz a mozgatásuk.

Tárolás a sarokban

Ha marad még 40-50 cm a szekrény vagy az ablak mellett a sarokban, ne hagyd üresen! A gyerekszobai tárolásnál nagyon fontos, hogy úgy legyenek elhelyezve a bútorok, polcok, kosarak, ládák, hogy a gyerek is könnyen hozzájuk férjen, és kezdetben együtt, később már ő maga tudjon elrakodni.

Szekrények a gyerekszobában

Erre a célra nagyon jók a komódok és a polcos szekrények, akasztós részből viszont elég kevesebb is. Ha van olyan sarkod, ahol egy kis padot tudsz elhelyezni, ennek az aljában is legyen tárolási lehetőség.

Kerékkel felszerelve

Játékok tárolására legpraktikusabbak a kerekes dobozok, amit a gyerek oda tud gurítani, ahol éppen játszik. Játék után pedig gyorsan vissza is kerülhetnek az apróságok a dobozba.

Az asztal körül

Itt is legyenek fali akasztók, táblák, ahova a ceruzák, jegyzetek kerülhetnek, főleg ha már iskolásról van szó. Így az asztal szabadon marad, jobban használható lesz.

Tetszett a bejegyzés? Kövess a Facebookon is!

Szívesen olvasnál még praktikus, színes ötletekről?

 

Ha szeretnéd tudni, hogyan lesz barátságos és praktikus az otthonod a színek segítségével, ajánlom figyelmedbe az OTTHONUNK SZÍNEI című könyvet, amely gyakorlati és közérthető ismeretanyagot ad. Tömören foglalja össze azt a szaktudást, amelyet aztán saját otthonod tervezésénél használhatsz fel. Nem kell több helyről böngészni, keresgélni, itt egyben megtalálod. 

Tovább olvasom

otthonunk_szinei.jpg

Képek forrása: kattints a fotókra!

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr3014298793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.