Mire elég 42 négyzetméter?
2018. augusztus 05. írta: tervezzvelem

Mire elég 42 négyzetméter?

Ebben a bejegyzésben egy 42 négyzetméteres lakást mutatok be nektek. Ez az a méret, amit kis ügyességgel már elég otthonosan be lehet rendezni, de azért jó pár dolog nehezítheti a kialakítást. Remélem Ti is találtok használható ötleteket.

E képet látva nem az jut eszünkbe, hogy egy viszonylag kis teret szemlélünk. A nagy ablakok és a belmagasság kifejezetten szellőssé teszi. Bár az, hogy a nappali helyet ad a franciaágynak, már sejtet valamit a lakás méreteiből. Viszont megint csak a térérzetet növeli, hogy nem választották el semmivel, egyszerűen része a nappalinak.

Ez egy elég érdekes folyosó a rengeteg ajtóval. Gyakorlatilag használhatatlan lenne, ha az egyetlen falat nem polcozták volna be. A nyitott polcok helyett viszont ezt pár fali szekrénnyel is megoldhatták volna.

A járható gardrób viszont kifejezetten jó.

A konyhában elfér az étkező is. Amúgy a berendezést nem bonyolították túl és tartózkodtak az erős színektől is, ami kisebb alapterület esetén nem árt.

És itt az alaprajz:

Képek forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr9014163709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kommentes nikk 2018.08.06. 10:17:13

42 nm kb semmire sem elég, laktunk párommal 3 évig éppen pont 42 nm-en, és szűkös volt, pedig sokkal jobb elosztása volt, mint a képen. A miénknél volt egy nagy és egy kisebb szoba, tehát a háló külön volt, a posztbelinél a legnagyobb baj, hogy az ágy a nappaliban van, ez élhetetlen szerintem. A miénknél a másfél szobás elosztásért cserébe a konyha volt jelzésértékű, gyakorlatilag a két szoba közti folyosó beugrójába volt integrálva egy ultrapici konyha, de ez nem volt nagy baj, mert úgyse voltunk nagy főzősök. A fürdő meg megintcsak normál méretű volt. Szóval 42 nm-en komoly kompromisszum kell még egy ember esetében is, kettőnél meg már csak ideiglenes szükségmegoldás lehet.

onlame 2018.08.06. 10:41:28

@kommentes nikk: 42 nm bőven elég két embernek, ha jó a lakás elosztása. Az én lakásom másfél szoba, 40 nm. 10,5 nm a háló, simán elfér benne a nagy ágy, gardróbszekrény, komód, éjjeliszekrény, a fürdő 4,5 nm, kádas, de nem szűkös, a maradék pedig az amerikai konyhás nappali. Tágas, simán jól érezzük magunkat benne egy esős őszi hétvégén is, amikor nem lehet kimenni a lakásból... De megértem, hogy a jelzésértékű folyosói konyha miatt a ti lakásotok nem volt annyira pöpec. Mondjuk azt érdemes megjegyeznem, hogy van nagy erkélyem, ami végülis sokat dob a lakásomon.

A posztban szereplő lakás legfeljebb egy embernek lehet ideális, annak viszont elég tágas. Sokkal kényelmesebb mint az itthon divatos garzonok, 25-35 nm mérettel.

onlame 2018.08.06. 10:43:32

Laktam egyébként Stockholmban egy kb. 40 nm-es kecóban, Kungsholmenen. Az is kb. egy emberre volt kialakítva, de egy emberre tökéletes volt. Néhány hétvégén, a kihúzható kanapémon még vendégeket is fogadtam, de azért az már elég durva volt. :)

Noir10 2018.08.06. 11:31:59

Kicsit tul ikeàs, igaz nem mgyar a kèp sem.
Ennyi cucc nyitott tèrben, nem irigylem azt aki takaritja.
42m2-en 2db TV? (konyhàban ès a nappaliban)

kommentes nikk 2018.08.06. 12:04:10

@onlame: a mi lakásunk nagyon pöpec volt, bérlemény volt, beköltözés előtt fél évvel újították fel teljeskörűen, minden a helyén volt, minden sarok ki volt használva, ügyes és ízléses beépített bútorokkal, fényáteresztő üvegajtókkal, nagyon szerethető kecó volt, de kettőnknek már kevésnek éreztem egy idő után, olyan problémák adódtak például, hogy egy újonnan vásárolt műszaki cikk dobozát már nem lehetett hova tenni, a ruhaférőhely is véges volt, arról nem is beszélve, hogy a viszonylag méretes bringám tárolása igazi kihívás volt (és nem vehettem mellé másikat, míg ott laktunk).

rudo 2018.08.06. 12:40:44

42 m2 bőven nem kevés két embernek, csak kérdés, hogy van kialakitva, milyen a lakás beosztása. Az esetek többségében valóban az a kép, hogy ez nagyon kicsi, de ennek a legfőbb oka, hogy igény, lehetőség, képzelőerő, stb nincs hozzá. Ritkán látni jó példát - ez a fenti sem az egyébként.