Hol a boldogság? Avagy hygge a lakberendezésben
2018. július 14. írta: tervezzvelem

Hol a boldogság? Avagy hygge a lakberendezésben

Meik Wiking tavaly megjelent kötetében fogalmazta meg, mi is a boldogság és egyetlen szóval határozta meg. Dánul egyszerűen annyi: hygge. Magyarul már kicsit nehezebb beszélni róla. Talán azért, mert túl bonyolultan közelítünk hozzá. Mert túl bonyolultan élünk és azt gondoljuk, hogy valamit feltétlenül el kell érnünk ahhoz, hogy boldogok legyünk. Pedig itt van a szemünk előtt, például ha körülnézünk az otthonunkban.

Az egyszerűség szeretete

Sok múlik a tárgyakon, és mégsem a tárgyakon múlik. Inkább azon, hogy milyen érzelmeket társítasz egy dologhoz. Hogy szívesen ülsz-e abban a fotelban, hogy azért teszel-e ki egy képet, mert jó hangulatba hoz vagy mert az anyósodtól kaptad. És aztán még lehetne sorolni, lebontva  a kérdést egészen odáig, hogy mennyi felesleges tárgy vesz körül és igazából miért nem tudsz megszabadulni tőlük.

És ha ránézel valamire, mit veszel észre elsőre? Hogy kicsi, lelakott, rossz elrendezésű (persze ez mind lehet igaz is) vagy inkább elindul a fantáziád: ha ide teszel egy polcot, oda tapétát, a szekrényt áttolod arra a falra, kidobod a lomokat, akkor végül mégiscsak élhető, sőt barátságos lesz.

Sok múlik a kis dolgokon, a hétköznapi apróságokon. Azokon a tárgyakon (igen, itt jönnek be mégiscsak a tárgyak), amelyek emlékeket, jó érzéseket keltenek benned. Egy szobanövény vagy friss virág az asztalon. Hangulatos lámpák, mécsesek. Párnák, takarók, egy jópofa szőnyeg.

Az egyszerűséghez tartoznak a megnyugtató, inkább semleges színek is, amelyeken itt-ott megvillan néhány üde színfolt.

Meghitt sarkok

Természetes igényünk, hogy vágyunk a kuckózásra, a meghittségre. Mindezt még fokozhatod puha tapintású anyagokkal, fa felületekkel, lenvászon és egyéb natúr kiegészítőkkel. A fürdőben gyertyákkal, kádra tehető fa tálcával.


Együtt a barátokkal

Az élet örömeit igazán közösen jó átélni. Van amit a párunkkal és van amit a barátokkal. A nyár kínálja a jobbnál jobb alkalmakat, amikor közösen főzünk vagy kiülünk a teraszra, élvezzük a napfényt vagy csak sétálgatunk a meleg estében. Ez az ami közelebb visz egymáshoz, önmagunkhoz, a megélt pillanathoz.

Ezzel kívánok mindenkinek kellemes pihenést, feltöltődést a nyárra!

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr6814112501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

takacsveca93 2018.07.15. 21:16:25

Egy álom az egész. Gratulálok a csodálatos és gyönyörű bloghoz. Remek képöszzeállítások, fáj picit a szívem ,hogy itthon valszeg nem lesz sosem saját házam. Amúgy szép dekorokat láttam a Jyskben ha érdekel www.ujsagomat.hu/jysk/aktualis-szorolap-csutortoktol-12-07-2018/
süti beállítások módosítása