Milyen stílus illik hozzád? 2.
2014. november 10. írta: tervezzvelem

Milyen stílus illik hozzád? 2.

Múltkor a romantikus, a modern és a retro stílusok legjellegzetesebb vonásait ismerhettük meg. Sokan persze egészen más környezetben érzik jól magukat.

A klasszikus stílus

E stílus kedvelői ragaszkodnak a tradíciókhoz, megfontolt, nyugodt emberek. Ma már a fiatalabbak körében is vannak követők, természetesen kissé átalakítva, modernizálva. Mindenképpen olyan ember válassza ezt a stílust, aki kellően nagy térrel rendelkezik, hiszen itt mutatnak legszebben ezek a méretes ugyanakkor elegáns darabok. A polgári otthonok jellemző berendezése. Azonban, ha nem ragaszkodunk annyira a stílus szabályaihoz, egy-egy gyönyörű régi darab, örökségből megmentett szekrény, asztal modern környezetben is jól érvényesül. Sőt, ekkor jövünk rá, a klasszikus bármilyen jó ízléssel berendezett térben a helyén van.

Színek, anyagok: meleg földszínek, a fa minden árnyalata, pasztell hideg színek, mélykék, sötétzöld, bordó, arany. Nemes anyagok, földig érő függönyök, bársony, brokát, selyem, perzsa szőnyegek. Mahagóni, tölgy. Faragott díszítések, mozaikpadló. Tiffany üveg. Virágmintás tapéták. Márvány. Ügyeljünk arra, hogy ne alkalmazzunk túl sok sötét színt mert az összhatás nyomasztó lesz: lágyítsuk a teret világosabb kárpitokkal, lenge függönyökkel. A sötét tapéta is csak ott mutat jól, ahol egész nap besüt a nap.

Bútorok: míg egy-egy antik darab szerencsésen egészíti ki a modern környezetet, addig a különböző régi korokból válogatott bútorok összevisszaságot keltenek.

Sophisticated Interiors. Love the legs on this couch. I have the same in my home. CFMB #CMFB

Interior Designer Tami Owen,  Robert Dame of Robert Dame Designs and Brian Thompson, of Thompson Custom Homes.

ARTICLE: Loving A White Kitchen | Image Source: 10 Things I Love  | CLICK  TO READ... http://carlaaston.com/designed/loving-a-white-kitchen

Art deco

Maga a szó a francia iparművészet kifejezésből ered. Az 1920-as, 1930-as években terjedt el. Franciaországból indult, de legnagyobb hatása az Egyesült Államokban volt. Pazar és elegáns. Több stílusból olvadt egybe. Stílusjegyei között megtalálható a szecesszió lendülete, a konstruktivizmus geometriája, a futurizmus modernitása és a kubizmus festőisége. Bár eredetileg tömegdaraboknak szánták bútorait, idővel mégis a luxus kifejezőjévé vált. Minden szépsége ellenére van benne valami művi, valami mesterkélt. A hangsúly a külsőségeken van, mindenesetre a legreprezentatívabb stílus.

Színek, anyagok: Határozott színvilág, fehér, bézs, fekete, ezüst, bronz, arany. Új anyagok: króm és bakelit. Tündöklő fényesség. Drága, egzotikus anyagok, elefántcsont, csiszolt kristályok. Bársony, selyem, bőr, sűrű rojtozású, húzott függönyök, gyapjú szőnyegek.

Bútorok: Merész, mégis egyszerű vonalak. Darabjai funkcionálisak. Lekerekített sarkok, de éles kontúrok. A bútoroknak nagy a helyigényük. Különleges hatás. Hatalmas nappali, szalon sok ülőbútorral. Fém kisasztalok.

Art deco dressing table, how cool is this

Art Deco Inspiration With a Contemporary Flap

Art Deco Living Room Pictures

Art Deco interior - Combined doorway and staircase ledge make a beautiful design - Hollywood style.

Keleti stílus

Ha keletről beszélünk, van, akinek az arab világ és van, akinek a távol-kelet jut eszébe. Most a kevésbé általános japán stílusról lesz szó. Egyszerre modern és tradicionális. Jól felhasználható  - és bármelyik otthonba beilleszthető - stílusjegyei közül az egyszerűség, átláthatóság, rendezettség. Tiszta és látványos. Nagy előnye, hogy kis térben is mutatós.

Színek, anyagok: Virágmotívumok, jelzés értékű színek. Sötét-világos. Leheletnyi vörös, zöld. Barnák. A fal mindig világos, a padló sötét. Gyékény, papír roló. Bambusz. Egyszerű, természetes anyagból készült szőnyegek.

Bútorok: Futonágy, mely összecsukott állapotban fotelként vagy kanapéként szolgál. Falba épített tárolók. Tolóajtó, paraván, ülőpárnák. Alacsony asztalok. Sötét fa keretek. Papírlámpák. Faburkolatú vagy padlóba süllyesztett kád.

Best Home Interior Design: Modern Bedroom Interior Japanese Style listed in: japanese home interior design

Japanese Home Decoration Ideas

That's kind of inspirational... Love the spirit of this room. Must be nice...

If I could, I would create a house with a japanese style kitchen and bath.

Képek: Pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr286882773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.