Október színei
2016. október 28. írta: tervezzvelem

Október színei

Ősz közepén járunk, egyre rövidebbek a nappalok. De Október erről még nem akar tudomást venni: ezernyi zöldet, vöröset, sárgát tár elénk. Mintha a hűvösebb, nyirkosabb reggeleket-nappalokat ellensúlyozná a színpompás meleg árnyalatokkal. A természet most szinte tálcán kínálja pazar színkompozícióit. Ha nyitott szemmel járunk és ráfeledkezünk egy-egy levél, virág, bátran vigyük tovább az ötletet otthonunkba. Remek kiegészítő színeket, formákat fedezhetünk fel így. 

A napokban készítettem pár fotót - nem is kellett messzire menni, csak a kertbe - és társítottam hozzájuk pár enteriőrt. Négy szín, a narancs, a vörös, a zöld és a lila köré csoportosítottam a képeket. Lássuk!

Narancs

Az egyik leggyakrabban felbukkanó szín a narancs, illetve a különböző sárgák. Segítségükkel becsempészhetjük falaink közé az egyre kevesebbet ragyogó napot. Derűs és mozgalmas hatásokat érhetünk el.

okt1.jpg

Íme néhány kiegészítő ebből a színvilágból. Vigyázat: a narancs kis mennyiségben sokkal hatásosabb! Melyiket tudnátok leginkább elképzelni saját nappalitokban, vagy hálószobátokban?

okt2.jpg

Most pedig következzen pár lakásbelsőt a narancs jegyében. Megnyugtatóak és kiegyensúlyozóak a fehérek és barnák.

Vörös

Erőteljes, uralkodó szín. Még óvatosabban bánjunk vele, mint a naranccsal! Ugyanakkor legkönnyebben ezzel teremthetünk meleg, barátságos hangulatot.

okt3.jpg

Már pár kiegészítő is magára vonja a figyelmünket: egy falióra, az ajtón egy koszorú vagy egy lámpa.

okt4.jpg

Ha ezt a színt alkalmazzuk, olyan mintha kandalló mellett ülnénk.

Jól meg kell gondolni, ha egy teljes falat vörösre szeretnénk színezni. Ebbe az enteriőrbe csakis fehér  vagy maximum bézs kanapé jöhet szóba és lehetőleg minél több fehér tárgy.


 

Aki kevésbé bátor, de mégis kedveli ezt a színt, inkább csak egy-két színfolt erejéig éljen vele.

Zöld

A zöldről sokkal inkább a tavasz jut először eszünkbe. Azonban a szürkésebb, barnásabb tónusok mégis inkább az őszt idézik. Aki visszafogottabban teremtené meg az őszi hangulatot, inkább ezekre a színárnyalatokra koncentráljon.

okt5.jpg

okt6.jpg

A zöld remek kiegészítő színe a piros vagy a bordó. Ugyanez a hatás érhető el, ha sok fa felület mellett jelenik meg a zöld.

Lila

A lila kiegyensúlyozó, megnyugtató szín. Ezért szerencsés választás például hálószobába, de gyerekszobába is. Abszolút pozitív hatású.

okt7.jpg

okt8.jpg

Mind a hideg, mind a meleg színek kellemesen hatnak társaságában (hiszen egy hideg és egy meleg szín keverékéből, kékből és pirosból elegyítették össze): egy csipetnyi türkiz vagy narancs.

 

És jól áll neki a fehér is: elegánssá, ünnepivé teszi.

Képek: saját fotókból összeállított montázsok.

A lakásbelsők forrásáért kattints a képekre!

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

KÖNYVAJÁNLÓ

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

cimlap_terbeli.png

Színtanácsadás, tippek, trükkök a színek helyes kiválasztásához

OTTHONUNK SZÍNEI

Könyv a színekről, melyben térnövelő tippeket is találhatsz. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy lakásodban milyen színkombinációkkal vesszed körül magad. Szeretnéd tudni, hogyan válassz helyesen, hogy kellemesen érezd magad otthon? Kattints ide a részletekért!

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1211806339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása