Tervezzük meg a vizes helyiségeket!
2016. október 26. írta: tervezzvelem

Tervezzük meg a vizes helyiségeket!

A konyha és a fürdő megtervezése, kialakítása az egyik legösszetettebb lakberendezési feladat. Ahhoz, hogy igényeinknek megfelelő, jól használható otthonunk legyen, már az elején nagyon tudatosan végig kell gondolnunk, mit is szeretnénk. Kezdve a jelentéktelennek tűnő apróságoktól, hogy pl. jobb vagy balkezesek vagyunk-e az olyan mindennapi életet érintő kérdésekig, mint hogy milyen gyakran főzünk, mire használjuk a fürdőt (mosás, teregetés, közös-e a WC-vel stb.)

Korábban már volt szó a konyha praktikus elrendezéséről és a kisméretű fürdőkről. Most kifejezetten a "vizes" kérdésekre koncentrálunk, vagyis: hol legyen a mosdó, kád, WC, mosogató stb és ezek hogyan szolgálnak bennünket optimálisan. Mindkét helyiséggel kapcsolatban a legfőbb elvárásunk, hogy ergonomikus, könnyen tisztán tartható, jól működő, időtálló, egyszóval kényelmes és még szép is legyen.

Először is vegyünk egy papírt, amin felvázoljuk a helyiséget, az ajtó és ablak(ok) bejelölésével. Aztán következhet a "tologatás", vagyis annak próbálgatása, hogyan rendezzük el a szükséges berendezéseket. Itt kell gondolnunk a csapok, a vízelvezetés megfelelő helyére. (Ide tartozik, ekkor kell gondolnunk a világítás és a szellőzés kialakítására is.)

Segítség az ötletek rendezéséhez

Összegyűjtöttem azokat a szempontokat, ami alapján elindulhattok és rendszerezni tudjátok az ötleteiteket:

- Határozd meg, hogy mi hiányzik a mostani fürdőből/konyhából!

- Hányan és mikor használjátok ezeket a helyiségeket?

- A családtagok közül kinek mi az elvárása?

- Gyűjts képeket újságokból vagy a Pinterestről. Vigyázz azonban, hogy hasonló adottságú helyiségeket keress, mint amit Te szeretnél berendezni. Különben elkerülhetetlen a csalódás.

- Ellenőrizd a méreteket! (Valóban elfér ekkora helyen egy kád, mosógép, mosogató?)

- Tervezd meg a költségvetést!

Tipp: egy nagyszerű kényelmi megoldás

Ugye mindenki szereti, ha azonnal meleg víz folyik a csapból és nem kell percekig folyatni feleslegesen a hideg vizet? Ha Nálad is távolabb helyezkedik el a konyha vagy a fürdő a tartályos melegvíz kazántól (villany vagy gáz bojler stb.), már a tervezés során érdemes ezt számításba venni. Ugyanis ez azt jelenti, hogy ha pl. 10 méter a távolság (a csővezeték hossza, ami persze nem is olyan sok) a bojler és a csap között, alkalmanként kb. 2 liter lehűlt vizet kell kifolyatni-elpocsékolni. (A távolság növekedésével arányosan nő a vízmennyiség is.) Miért van ez így?

Ha csak pár órán keresztül nem használod a meleg vizet, máris lehűl a vezetékben. Ráadásul melegvíz-fogyasztásunk nem egyenletes a nap folyamán: reggel és este nagyságrendekkel többet használunk, mint napközben. A két csúcspont között viszont a víz lehűl és este, amikor egy jóleső forró zuhanyhoz vagy fürdőhöz megnyitjuk a csapot, várnunk kell, amíg megérkezik a kívánt hőmérsékletű víz. Arról nem is beszélve, amikor véletlenül magunkra irányítjuk a zuhanyfejet ... Mi a megoldás?

Egyszerűen keringető rendszerre van szükség, ami egy szivattyú segítségével a hideg vizet visszaáramoltatja a kazánba, ahol újra felmelegíti. Így a csap megnyitásakor azonnal megérkezik a meleg víz is. Plusz költségnek tűnik ugyan a hideg és a meleg csővezetékek mellé még egy cirkulációs kört is beiktatni, de megtérül. Vizet, időt és energiát spórolhatunk vele. Ismerkedjetek meg közelebbről a rendszer lelkével, a keringető szivattyúval!

Milyen szanitereket válasszunk?

A legfontosabb, hogy a kád, a mosdó mindig a fürdőszoba méreteihez igazodjon. Nagyon apró fürdő esetén sajnos le kell mondani a kádról és a zuhanytálcát kell előnyben részesíteni. Léteznek úgynevezett walk-in, azaz besétálós zuhanyok is, ahol csak egy áttetsző fal választja le a tusolót, nincs ajtaja és egy szintben van a padlóval, így szinte észrevétlen marad. Mérete pedig egyedileg igazítható a legtöbb fürdőhöz. Beépítés előtt mindenképpen érdemes tájékozódni a lehetőségekről és feltételekről.

 

Milyen legyen a mosogató?

Mosogatótálca kiválasztásakor az elsődleges szempont, hogy mennyire könnyű tisztán tartani, illetve mennyire strapabíró.

Ha azt szeretnénk, hogy különösebben ne legyen gondunk rá, de mégis tartós legyen, válasszuk a rozsdamentes acél mosogatótálcát. Természetesen a minőség itt is fontos: a nagyobb nikkel tartalmú anyagok ellenállnak a savaknak, lúgoknak is és hosszú távon sem színeződnek el.

A kerámia mosogató is nagyon jól bírja a savas és lúgos hatásokat, sőt a magasabb hőmérsékletet is. Valamivel drágább, mint a rozsdamentes acél.

Hosszú távon az egyik legjobb választás a gránit mosogatótálca. Igaz ennek az ára már magasabb. Vásárláskor figyeljünk arra, hogy legalább 80%-os legyen az anyag gránit-tartalma, különben meglepetések érhetnek. A jó minőségű gránit mosogatók szinte mindennek ellenálnak: karcolás, vágás, ütés, sőt a vízkőfoltok sem látszanak rajta. Évtizedekig megbízhatóan használhatjuk őket és széles színválasztékuknak köszönhetően könnyedén hozzáilleszthetjük konyhabútorunkhoz.

Ha nagyobb méretű a konyhánk inkább kétmedencéset válasszunk vagy legalább egy + gyümölcsmosósat. Mosogatógép mellett elegendő az egymedencés csepegtetőtálcás vagy az említett gyümölcsmosós változat. Kisméretű konyháknál érdemes arra gondolni, hogy léteznek olyan egymedencés mosogatótálcák, amikre használaton kívül vágódeszkát illeszthetünk, így ez is plusz munkafelületként használható.

 

Képek forrása: kattints a fotókra!

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1811806437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbalintus 2016.10.26. 19:48:58

Miért spórolunk energiát a keringető szivattyúval? Egész nap melegen kell tartania a vizet a rendszerben, akkor is, ha egész nap nincs otthon senki. Tehét villamos energiát fogyaszt, a kazán meg gázt. Egész nap hűl a víz a rendszerben. A szivattyú, termosztát, plusz csővezeték költsége hány év alatt térül meg vízfogyasztásban? Szerintem ez színtiszta kényelmi funkció, de nem megtakarítás.

prom 2016.11.01. 16:21:15

bbalintus:
Ahogyan leírtad, úgy egyenesen pazarlás a keringető működése!
Viszont miért is kellene egész nap keringetnie?
Elég ha csak akkor működik, amikor valaki van a konyhában/fürdőben... és csak annyi ideig, amíg a csövekben lévő lehűlt vizet visszaküldi a bojler elé.
(villanykapcsolóval vagy mozgásérzékelővel indítva, maximum 5 mp-et működve)
Abban viszont igazad van, hogy érdemes mérlegelni a szükségességét.
süti beállítások módosítása