Együtt is, külön is - térelválasztók 1.
2014. október 31. írta: tervezzvelem

Együtt is, külön is - térelválasztók 1.

Amikor beköltözünk egy lakásba, elkezdjük belakni, csinosítani, gyerekeink születnek - és közben, ahogy telik az idő, igényeink változásával előjönnek a kisebb-nagyobb hibák, illetve hiányosságok. A "jó volna, ha"-érzés. Nem szeretnénk bontani, nem szeretnénk falakat áthelyezni, de mégis a teret át kellene rendezni, meg kellene osztani, hogy ismét megfeleljen számunkra. Ekkor lehet szükség térelválasztásra.

Mit is tudunk ezzel a lehetőséggel megoldani?

- egy térben különböző funkciójú helyiségek férnek meg egymás mellett, sőt ki is egészítik egymást, pl. étkező-nappali, konyha-kamra, nappali-háló, háló-gardrób, háló-fürdő, fürdő-WC

- különböző korú és nemű gyerekek is külön kuckót kaphatnak ugyanabban a szobában

- egy rossz adottságú teret (pl. túl keskeny és hosszú) arányosan tudunk tagolni

Térelválasztásra számtalan lehetőség, ötlet kínálkozik. Sokszor elég egy 100-120 cm magas elválasztó, máris tagoltuk a teret, a fényt pedig nem zártuk ki a szoba távolabbi sarkából sem. Nézzünk példákat!

Az egyik legegyszerűbb eljárás, ha polcot állítunk a térbe. Tárolhatunk rajta könyveket, CD-DVD gyűjteményt, néhány dísztárgyat, de bármi mást is szép dobozokban, fonott kosarakban. Az első képen látható polc IKEA-ban, Kikában is beszerezhető.

Apartment Storage for small spaces. I like this idea of using a shelving unit to separate the entry way from the living room

Ebben a mennyezetig érő polcrendszerben a hálószoba felé ruhatárolásra is van mód.

Peças de madeira (Espaço Projeto Terra e LS Selection) e de cerâmica (Olho Interni) se distribuem na estante, que tem desenho da CSDA Interiores e execução da Marcenaria Filarte. Piso de O Relicário.

Klasszikus könyvespolcok:

Casey's Plenty of Space Small Cool Contest | Apartment Therapy, book case room divider

Airy, yet traditional. Great way to "divide" a room and showcase neat pieces without completely blocking things off.

50 Ideas To Organize A Home Library In A Living Room | Shelterness

Néha az előszoba túl szűk és sötét lenne, ha teljes egészében fallal választanánk le.

mudroom - Divide and Conquer  If your entry and living room are one and the same, divide the space with easy-to-assemble cabinetry. This nifty closet/room divider neatly organizes living room space into a hardworking entry. There's room for hanging coats and storing gear on one side and attractive display and storage space on the other.

Strategic Use of Space- build a half wall with a built in bench to create an effective entry way with storage!

Sokan szeretik valami módon a konyhát szeparálni, ne legyen olyan szembetűnő és néha egy kis rendetlenség is elrejthető így. Ha az elkülönítés üvegfallal történik, javasolnám bambusz vagy más roló felszerelését, ami szükség esetén leengedhető.

kitchen dining pantry ironing   - award winning kitchen at Casa Decor 2013

Hmmmm...wonder if it would work to knock out the wall between the kitchen and dining room and have this "half wall".

Sűrű lécrács is betöltheti a térelválasztó szerepét. A hatás japános.

Small Apartment Decor Idea. Divide your space.

Great room divider for a studio apartment. Great idea!

minimal kitchen ★Dedicated to deliver superior interior acoustic experince.  www.bedreakustik.dk/home

Ha a fürdőt és a WC-t egy helyiségben vagyunk kénytelenek elhelyezni, érdemes elkülöníteni őket.

Storage Divider in bathroom to hide toilet. Like this better than a wall because its usefull AND chops the bathroom up less.

Design-őrülteknek pedig:

Architectural Room Divider by Sanindusa -- cut sections of PVC tubing or pipes. thin wall, uniform thickness for all pipe/tube sizes. paint. LEDs. projected images front/rear. shadows.

Legközelebb folytatom a gyerekszobai megoldásokkal, a hálószoba leválasztásával és néhány olyan érdekességgel, amelyeket saját kezűleg is megvalósíthatunk.

Képek: Pinterest

 

A bejegyzés trackback címe:

http://tervezzvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr196850137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.